Jó kis telefon volt, szó se róla. Nokia. Mer’ tudod azok a legjobbak! A furfangos finn faszik tudják mi a dörgés. De hát születésnap volt, mindennel együtt ami avval jár.
Szóval elment. S most nem tudom hol jár.
Annyi telefont tettem már tönkre, annyit hagytam/loptak el, hogy nem is kellene bánkódnom. De mégis. De nem azért!
Azt tudod, hogy a telefonszervízek a részeg csókákból élnek? Egyszer (hétfőn) bevittem a szervízbe a telefonom ami kapott kicsit szombat este. Röhög a műszerész: mi van má ? mindenki bebaszott szombaton, alig győzöm felvenni a leöntött/leejtett mobilokat! Aztán kifaggattam. Kiderült, hogy a melója felét a szombat esti tivornyázás adja ki. Mondta, konkrétan szedett ki már répát is borítólap alól. Na és mi az amiben mindíg van répa…?
Igen én is teszteltem őket becsülettel, elképesztő, hogy mit kibírnak:
- az elsőt mikor leejtettem összetörte a padlólapot is (1995!, 5 kg)
- öntöttem már le sörrel: két nap száradás után a kijelző 90%-a működött,
- ejtettem le a harmadik emeletről (!), lementünk, öten összeszedtük a kb. 200 apró bizbaszt ami maradt belőle és egy elszánt, szürreális, vad puzzle után tudtam vele taxit hívni,
- úgy odabasztam mérgemben a kocsim váltóboxához, hogy nyomban kettétört (na ezt tényleg csak a szervízben sikerült defibrillálni),
- stb, stb…. szóval költöttem már telóra annyit mint a pelyva.
Mindenkinek van ezer sztorija ilyen. Szarunk rá. De ha ellopják az más!
Ha engem meglopnak akkor nagyon kiakadok. Megalázva érzem magam. Megalázva attól, hogy egy morálisan gyengébb, képességeiben gyengébb (mitől lenne jó képességű, ha lopnia kell, hogy megéljen?), és –nyilván- esztétikailag is gyengébb embertárs túl tudott járni az eszemen.
Kudarcélmény, kemény kudarcélmény. Olyan kb. mint amikor az első csajom azt mondta, hogy: akkor itt álljunk meg! Nem! Még annál is rosszabb. Mint amikor azt mondta, hogy : a Csaba miatt elhagy. Megalázó! Pont amiatt a tetű miatt!!!???
Szóval ellopták. Pedig még szerettem is. Két éve használtam, sohase volt semmi baja, kibírt volna még kettőt. Nem vagyok a tárgyak rabja, de meg lehet szokni némelyiket. Akitől loptak már az tudja, hogy utólag olyan az mint egy bűvésztrükk. Nem oda figyelsz ahova kellene, aztán meg nem tudod, mikor esett meg a dolog. Egyszer csak úgy állsz ott mintha le lenne tolva a gatyád. Persze rekonstruálod ide-oda az egészet, újra és újra, mégsem sül ki semmi. Itt még megvolt, ott már nem. Ez a méreg, nem a ciánkáli!
Reggelre persze higgadtabban álltam a kérdéshez. Technikai problémának tekintem, túlestem a kártyapótlás maceráján, újra szinkronizáltam egy régi telót. Egyszóval minden helyreállt. Múlik a keserű szájíz is, nem is érdekel. Túl vagyok rajta. Tudtam, hogy előbb-utóbb újra bekövetkezik, profin felkészültem, visszaállt a rend. Csak magamra lehetnék mérges, de már azt sem.
Csak az a mocskos, enyveskezű, pitlák kis fasszopó köcsög égjen a pokolban és azt bassza meg minden nap vasvillával két kanördög aki így leszopatott, hülyére vett és elvitte a drága kis megszokott telefonomat!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.