Medve Megmondja!

 Jó kis telefon volt, szó se róla. Nokia. Mer’ tudod azok a legjobbak! A furfangos finn faszik tudják mi a dörgés. De hát születésnap volt, mindennel együtt ami avval jár. 

Szóval elment. S most nem tudom hol jár.

Annyi telefont tettem már tönkre, annyit hagytam/loptak el, hogy nem is kellene bánkódnom. De mégis. De nem azért!

Azt tudod, hogy a telefonszervízek a részeg csókákból élnek? Egyszer (hétfőn) bevittem a szervízbe a telefonom ami kapott kicsit szombat este. Röhög a műszerész: mi van má ? mindenki bebaszott szombaton, alig győzöm felvenni a leöntött/leejtett mobilokat! Aztán kifaggattam. Kiderült, hogy a melója felét a szombat esti tivornyázás adja ki. Mondta, konkrétan szedett ki már répát is borítólap alól. Na és mi az amiben mindíg van répa…?

Igen én is teszteltem őket becsülettel, elképesztő, hogy mit kibírnak:

-       az elsőt mikor leejtettem összetörte a padlólapot is (1995!, 5 kg)

-       öntöttem már le sörrel: két nap száradás után a kijelző 90%-a működött,

-       ejtettem le a harmadik emeletről (!), lementünk, öten összeszedtük a kb. 200 apró bizbaszt ami maradt belőle és egy elszánt, szürreális, vad puzzle után tudtam vele taxit hívni,

-       úgy odabasztam mérgemben a kocsim váltóboxához, hogy nyomban kettétört (na ezt tényleg csak a szervízben sikerült defibrillálni),

-       stb, stb…. szóval költöttem már telóra annyit mint a pelyva.

Mindenkinek van ezer sztorija ilyen. Szarunk rá. De ha ellopják az más!

Ha engem meglopnak akkor nagyon kiakadok. Megalázva érzem magam. Megalázva attól, hogy egy morálisan gyengébb, képességeiben gyengébb (mitől lenne jó képességű, ha lopnia kell, hogy megéljen?), és –nyilván- esztétikailag is gyengébb embertárs túl tudott járni az eszemen.

Kudarcélmény, kemény kudarcélmény. Olyan kb. mint amikor az első csajom azt mondta, hogy: akkor itt álljunk meg! Nem! Még annál is rosszabb. Mint amikor azt mondta, hogy : a Csaba miatt elhagy. Megalázó! Pont amiatt a tetű miatt!!!???

Szóval ellopták. Pedig még szerettem is. Két éve használtam, sohase volt semmi baja, kibírt volna még kettőt. Nem vagyok a tárgyak rabja, de meg lehet szokni némelyiket. Akitől loptak már az tudja, hogy utólag olyan az mint egy bűvésztrükk. Nem oda figyelsz ahova kellene, aztán meg nem tudod, mikor esett meg a dolog. Egyszer csak úgy állsz ott mintha le lenne tolva a gatyád. Persze rekonstruálod ide-oda az egészet, újra és újra, mégsem sül ki semmi. Itt még megvolt, ott már nem. Ez a méreg, nem a ciánkáli!

Reggelre persze higgadtabban álltam a kérdéshez. Technikai problémának tekintem, túlestem a kártyapótlás maceráján, újra szinkronizáltam egy régi telót. Egyszóval minden helyreállt. Múlik a keserű szájíz is, nem is érdekel. Túl vagyok rajta. Tudtam, hogy előbb-utóbb újra bekövetkezik, profin felkészültem, visszaállt a rend. Csak magamra lehetnék mérges, de már azt sem.

Csak az a mocskos, enyveskezű, pitlák kis fasszopó köcsög égjen a pokolban és azt bassza meg minden nap vasvillával két kanördög aki így leszopatott, hülyére vett és elvitte a drága kis megszokott telefonomat!

 Számomra mindíg is furcsa volt/lesz, hogy az emberek nagy többségének milyen keveset jelent az étkezés. Igen, ez az elsőre talán meghökkentő kijelentés igenis igaz! Az embereket az evés nem érdekli, az átlag számára ez egyszerűen a létfenntartással kapcsolatos egyik tevékenység.

 Most persze nem csak azokra a szerencsétlen sorsú fajtársainkra gondolok akik kényszerűségből esznek olyan minőségű kaját amit én a kutyámnak sem adnék. A pénz, a lehetőség hiánya és a nyomorúságból fakadó butaság nagy úr. Nem lehet azért senkit elítélni, hogy elhiszi amit a hipermarketben reklámoznak ha már nincs másra egyáltalán pénze.

Itt most inkább azokra gondolok akik megtehetnék, hogy normális kaját egyenek de igénytelenségből nem teszik. Persze ennek is több rétege van, és mint minden bajnál, ennél is mélyre kell ásni ha meg akarjuk érteni a miérteket.

 Mert hol is kezdődik minden? Hát persze, a gyerekkornál. A kölköket a az anyatej korai elvételével szakítják el először az egyészséges, minőségi táplálkozástól. Aztán jönnek a különféle óvodai, iskolai menzák. A gyerekeink olyan ételt esznek aminek ha összetevőit, adalékanyagainak kémiáját és elkészítési módját látnák a szülők, biztosan nem engednék, hogy csemetéjük megegye. Az én lányom nem is eszi. Bizony: egészségtelen, ízetlen szarokon pallérozódik a magyar ízlés. Csoda-e hát, ha ezután egy átlag szar étterem el tudja varázsolni az embert?

 Folytatódik aztán a történet az élelmiszerismeret és a konyhai ismeretek teljes hiányával. Országunkban megdöbbentően nem érdekli a fogyasztókat, hogy milyen szar ipari melléktermékekért adnak ki pénzt, étel megnevezéssel. Olvasott már valaki olcsó virsli termékösszetétel cimkét?  Feltűnt már, hogy ipari szalonna, bőrke, szójagranulátum, emulgeátor, ízfokozó, élelmiszerszínezék (engedélyezett!!!), térfogatnövelő, E betűs szarok tömkelege található benne. És még mi minden ami most nem jut eszembe. Ki az aki ezeket külön-külön, összedarálás előtt megenné? Egy készkaja cimke számomra kész horror.

De miért is esszük őket? Mert finomnak nem mondhatóak. Hát mert nem tudunk főzni, ha tudnánk sem lenne rá időnk, és persze így is ízlik hiszen ezeken az ízeken nőttünk föl.

Közhely, hogy mindenki az anyja főztjét szereti, ahhoz hasonlít mindent később. De akinek nem főzött az anyja (esetleg szarul főzött, vagy csak átlag-szarul…,stb) az a Mekis kaját vagy a mirelit készkaját is szeretheti. Vagy a fűrészport.

 Emberek! Miért nem főztök? Annyi egyszerű, finom, egészséges, percek alatt elkészíthető étel van a világon.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire nem fontos ez. Hogy hihetitek, hogy ha szart esztek nem váltok szarrá. Döbbenetes.

 A másik érthetetlen rejtély számomra az a réteg aki megteheti simán, hogy minőséget válasszon, jó drága étterembe járjon és mégsincs fingja sem, hogy mi a minőségi étel.

 Engem gyerekkorom óta foglalkoztat a gasztronómia, volt szerencsém, hogy a szüleimet is érdekelte ez. Finnyás voltam (és maradtam ma is az), céltáblája  minden csoportosulásban az evvel kapcsolatos, sznobságomra vonatkozó tréfáknak, amiket több-kevesebb sikerrel álltam. Na, nem akarom nagyítani, szakértő nem lettem, főzni is inkább szeretek mint tudok de érdekel a téma és érdekel, hogy mit tömök a fejembe.

 Jártam rengeteg flancos, számtalan lepusztult de mindeniknél több jellegtelen étteremben, kocsmában. Ehhez a nagy számhoz képest nagyon kevés helyen ettem igazán jót. Sajnos kevés a jó étterem Magyarországon és ez alapvetően az őket eltartó vendégsereg igénytelenségéből fakad. Ha ma nyílik egy új, szuper étterem akkor az emberek divatból mennek oda. A többségnek zabot is lehetne adni evőzsákból, a körítés és a marketing elnyomja az ételt magát. Kifizetik a borsos számlát de el nem tudnák mondani, hogy mit ettek és milyen íze volt. Nem érdekli őket. Mert így nőttek fel.

 Biztos vagyok benne, hogy a gasztronómiai szakírók és receptkönyvek unalomig skandált igazsága nem jut el az emberek agyáig:

Jó kaja az amit minőségi alapanyagok felhasználásával és némi ételkészítési jártassággal készítenek el.

 Senki ne gondoljon semmi misztikára evvel kapcsolatban. Ha valaki fakezű antiszakács és még soha nem kapcsolt be tűzhelyet, az interneten némi böngészés után talál olyan kaját amit meg fog tudni csinálni magának. Ezer főzőtanfolyam van amire el lehet menni megtanulni az alapokat, nem is csillagászati áron. Minőségi alapanyagot venni pedig egyszerű. Meg kell nézni, hogy mi van rája írva, oda kell szokni egy normális zöldségeshez, esetleg rá kell nézni: megenném ezt az alapanyagot én?

 És ha ez a vélekedés egyszer majd 500 év múlva általános lesz hazánkban akkor nekem sem kell bosszankodnom a vacsoránál Mo. egyik legjobb hotelében, hogy ugye élvezhetetlen a koszt….

 Erről tudnék még fikázni vagy tíz oldalon át, de akkor mindenki tiszta rosszkedvű lenne, tehát irány: Konyhagyeplő!!!

 Egyszer az életben minden normális férfinak kell egy olyat csinálnia, hogy elmegy Prágába, péntek délutántól vasárnap hajnalig járja a kocsmákat, megállás nélkül vedeli a sört és végeláthatatlan, orbitális, kurva nagy igazságokkal és felismerésekkel teli beszélgetéseket folytat az ott ugyanebből a célból jelen lévő barátaival. Ez egészen egyszerűen kötelező. Akinek ez még nem volt meg az sürgősen pótolja a hiányt! Itt a nyakunkon az újév, pl. be lehet venni az újévi fogadalmak közé. "...és ígérem, hogy idén nem hagyom magamat eltántorítani a régen megérdemelt prágai lélekemelő foglalkozástól, ígérem, hogy odamegyek és dorbézolok kettő napot és a barátaimon kívül mindent leszarok ottan..." Na.

Higgyétek el, olyan ez mint a fogorvos vagy a végbéltükrözés: nem érdemes halasztgatni.

Szóval mi hárman beültünk múlt hét péntek délben a kocsiba oszt száznyócvannal letoltuk Prágáig. Aztán ott álltunk bő két órát a dugóban. De még ez sem tudta elrontani a kedvünket. Mi tudtuk, hogy annak a dugónak mindjárt vége és akkor mi szépen beülünk az Ökörbe (U černého vola) és ki sem jövünk addig amíg a rigorózus de igazságos(!) pincér záróra után ki nem hajt. Tudtuk, hogy utána kezdődik egy beláthatatlan este. Tudtuk, hogy másnap reggel nem sokkal ébredés után ("az első morgások...stb...") már a Pinkas (U Pinkasú) csaposa kér meg udvariasan, hogy kicsit halkabban beszélgessünk mert a cseh törzsvendégek nem hallják a hoki körkapcsolást. És így tovább. Mi mindent tudtunk.

Tudtuk azt is, hogy ez csak itt sikerülhet. Mert otthon mindíg közbejön valami. Telefon, család, meló, bármi. Itt nem jön közbe semmi, itt addíg beszélünk egy témáról amíg be nem fejezzük, amíg derekasan ki nem vesézzük. Amíg az összes témát és az összes valamire való csehót az U Jelinku-tól az U Fleku-ig végig nem vesszük. 

Prágában kieresztesz, nem aggódsz semmin. Nem érdekel ha a Jelinkuban zártkörű rendezvény van. Iszol két korsóval a joviális csapos orra előtt úgy kabátban, aztán továbbállsz. Nem görcsölsz, a dolgok maguktól megoldódnak. 

Persze a vasárnap egy kicsit nyűgösebb. Csak haza kell onnan vezetni. De ez nem is olyan nagy probléma: a prágai sörtől általában nincsen nagy baja az embernek. Valahogy nem úgy másnapos tőle. Lágyabban, nem oly élesen. Talán mert lúgos vízből főzik? Ki tudja...

Szerintem én is teljesen rendbe jövök úgy szerda-csütörtök környékére....

 Megjött a nátha. Egy-két napig bújkált, figyelt mit reagálok, aztán csak kidugta a kis rohadék a fejét. Persze, megvárta míg megfelelő közelségbe került a prágai út (holnap...).

Mindíg így csinálja. Semmi rohanás, elhamarkodás. Tudja, hogy ha elaltatja az éberségemet akkor előbb utóbb hibázok (pl. gyanútlanul kiszállok a kocsiból ingben, mert lusta vagyok a 3 fokban felhúzni a pékségig tartó 20 méterre a kabátomat), és akkor lecsap mint a héja. De benne nincs vitamin... 

Nehéz ebben a modern világban eligazodni, hogy mit tegyél, így megadom a nátha kiirtásának Pai Mei féle Halálos Ötpontos Technikáját.

1. C vitamin. Dr. Chen patikája féle. Ez organikus, nem szintetikus, beépül a szervezetbe mint Kun Béla. Ebből 6-8000 mg naponta sokkolja a náthát, menekülni fog a geci!

2. Folyadékbevitel. Most nem az amire gondolsz. Mindenféle meleg gyógyteák mézzel, kifőzött friss gyömbér. 4-5 liter naponta. Kimos mint a Biopon.

3. Oscillococcinum, Aspirin. Fokhagyma. Gyömbér. Semmi más gyógyszer nem hatásos. Egyszer próbáltam valami komplex nátha elleni szart amit a tv-ben hirdettek. Úgy megállította az orrfolyásomat, hogy belém keményedett a takony, majdnem belehaltam. 

4. Szauna. Ha nem vagy lázas.

5. Döglés otthon. Zenehallgatás. Kizárólag melankólikus előadók. Blues minden mennyiségben. De Tom Waits minden betegségre működik. Ezt még kifejtem egyszer...Addig is: 

Fontos megemlíteni, hogy ha a PMfHÖT nem működne akkor valamit elbasztál és lúzer vagy. Mert mindíg működik. De még mindíg maradt egy esély. Elmégy Prágába sörözni!És ez nem vicc. Álljon itt tanúságul egy régi történet, élő (Cinó, Bodzy, Szaki) tanúkkal.

Történt egyszer, hogy megbetegedtem. Úgy másodéves lehettem. De nem ám csak úgy, hanem igen-igen meg voltam én betegedve. Valami májgyulladással indult, aztán még rájött arra egy himlőféle is, amitől minden testhajlatom kívül-belül a legapróbb dörzsölésre vörhenyes kiütéssel válaszolt. Folyt-dugult az orrom, fájt a fejem és minden ízületem. Három hétig mindenfélével kezeltek. Többféle durva antibiotikummal, szteroiddal is, amikre felháborodott szervezetem frankó allergiás reakciókkal válaszolt. Nem gyógyultam. Sőt!

Nem maradt más mint az, hogy egészen máshogy kezdek harcolni. Megszületett a döntés: leszarom az egészet és elmegyek Prágába sörözni. Három nap és kb.60 sör után frissen, gyógyultan szálltam le a vonatról. Máig sem értem, de orvostársaságban mindíg elmondom a sztorit. Általában hümmögnek...

Van valami a prágai sörben ami nem jön át az üveggel. A kocsmai mikroklíma vagy mi. Hihetetlen de működik. Ajánlom minden bajra!

Tegnap elkezdtem az Ötpontosat, de az biztos, hogy Prágában érek a kúra végére!

Ahoj!

Tegnap jöttek vendégek. Ha jön a vendég akkor főzni kell. Ha mondja, hogy szereti az olasz kaját akkor azt. Főleg, hogy azt mi is. Tehát ki kell tenni magunkért. Nehogy olyat egyen amit akárhol, bármelyik önjelölt séfecske megfőzhet neki. De mi van ha nem ismered az ízlését? Ha életedben nem találkoztál még az illetővel és azt sem tudod, hogy szakállas-e, vagy ragyás, a pálinkát issza-e vagy a bort, moderntolkingos vagy metallicás, kákabélű vagy bélpoklos?

Akkor az van, hogy főzöl neki Carbonarát. Mert azt tíz emberből kilenc egész nyolc szereti, nem kellenek hozzá túl blikkfangos hozzávalók (pancetta meg pecorino mindenkinél van a hűtőben, nem?), és konkrétan annyi ideig tart elkészíteni amíg a tészta kifő.

Na most. Azért, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, egy-két alapszabályt itt is be kell tartani, mert mint minden egyszerű ételt ezt is baromi egyszerű elrontani. Persze aki ezt elrontja az már tényleg balfasz.

Tészta. Csakis jó minőségű, durum lisztből készült spagettit használj (Pl. De Cecco, de a Barilla is tökéletes)! Bár én linguine-el jobban szeretem. Szigorúan "al dente" főzöd mert rávágok a kezedre! Én úgy szoktam, hogy egy perccel kevesebbre állítom a főzési időt mint a zacskó írja, egy fél percet úgy is elpöcsölök utána még vele.

Pancetta. Olyat átlagos magyar boltban nem kapsz, így veszel helyette jó minőségű császárszalonnát.

Pecorino. Vagy parmezán. Az sem baj, csak ne áruld el senkinek mert megvetnek majd.

Tehát elkezded főzni a tésztát, közben odateszed apró kockára vágva a szalonnát egy bazi nagy, vastagaljú serpenyőbe. Ha üveges, beleteszed a kb. 2-4 gerezd apróra vágott (nem nyomott!) fokhagymát, kicsit átforgatod, vigyázol, hogy a fok' meg ne piruljon, mer utána max. Unicumot főzhetsz belőle! Összekeversz négy tojást húsz deka lereszelt pecorinoval, friss petrezselyemzölddel. Ha kész a tészta, átszeded a serpenyőbe és rögtön hozzáadod a tojásos szószt. Bőségesen reszelsz rá friss borsot, só nem kell az már bejött a szalonkából meg a sajtból. Átkevered néhányszor, és azon nyomban, még egy kicsit levesesen-szottyosan tálalod (a tojás úgyis még keményszik a tányéron is). 

Tegnap nekem tökéletesre sikerült. Csak míg lementem borért a pincébe kifutott a főzővíz, bepánikoltam, a fokhagymát a tészta után tettem bele, aztán míg takarítottam a tűzhelyet tovább pirult az egész és megkeményedett a tojás, kiszáradt az egész nyomorult hóbelebanc. Kicsinyt anyáztam, aztán tálaltam.

Mindenkinek ízlett. Tehát jó lett. Mondom: csak a balfaszok ronthatják el.

Ha egyébként valami nem világos, itt a segítség:

 Tegnap Árpiékkal szinházba mentünk. Könnyű(!) darabot, hogy lehessen előtte-utána egy kicsit pofázni, inni, enni!

"Egy csók és más semmi". Sajna. 

Túl könnyű lett. Viszont lehetett előtte-utána inni is, enni is, pofázni is. Eleget ahhoz, hogy könnyű kedvünk kerekedjen. Kerekedett is.

Most viszont a kedvem nehéz. Húsz évvel ezelőtt fel sem vettem egy ilyen himi-humi kis piálás utáni másnapot.

Miért kell felnőni? Hogy mindentől legyen valami baja az embernek? Nem akarok felnőni! Késő.

https://www.youtube.com/watch?v=Zo4Y0TxW41g

Ugye?

 Kamaszkorom vége óta (ez a befejezés nálam nem ment olyan gyorsan mint másoknál, talán ha 25 éves koromra lettem meg vele) az egész életem arról szól, hogy jó sportolni, nagyon frankó sportolni, de csináltam én azt már eleget, voltam én má mindenféle sportoló, legyen ennyi elég, csinálja aki akarja, nekem mostmár más dolgom van. Aztán mégis mindíg előveszem, kezdem újra. Hogy azér egy kis futás jól esne, vagy kellene megint egy teremfocit szervezni, vagy találjak valakit aki hasonló szinten fallabdázik. Meg az úszás. Azt már hússzor elkezdtem. De valami mindíg beüt. Mert evvel a felnőtt időszakban lévő sporttal sok a baj. Sok bizony! Mindjárt fel is sorolom.

1. Az Idő. Az sohase nincs. Ha van, akkor is rosszkor van. Akkor pont nem lehet sportolni. Mer esik, vagy nincs pálya. Mittudomén.

2. A Társaság. A többiek sose akkor érnek rá mint te. Aztán tologatjuk vagy elmarad.

3. A Sérülés. Ha minden összejön, van hely, idő, partner akkor tutira lesérülsz. Ez általában a bemelegítés hiánya miatt van, arra már tényleg nincs idő.

4. Az Unalom. Minden sport ami igazán kondiban tart, nem kell hozzá társaság, kicsi a lesérülés veszélye és rövid idő alatt lebonyolítható az kurva unalmas. Úszás, futás, biciklizés, súlyzózás. Halálosan unalmas, monoton ügyek. Semmi játék bennük. Faszér nem lehet zsírt égetni ultizással vagy pókerezéssel? 

Akkor viszont mi legyen? Enni, inni szeretek. Sport nélkül elhízok mint egy disznó. Ráadásul bármely edzés (meg egy jó szauna) után nagyon jól érzem magam. Levezeti a stresszt, oldottá válok, jó a kedvem (amíg vissza nem kapcsolom a mobilom). Magyarul a szervezetem a maga egyszerűen érthető módján jutalmaz.

Tennem kell valamit!  Akarom, hogy a szervezetem jutalmazzon! A szakmámból vett analógiára alapozva megértettem, hogy előre tervezés nélkül nem lesz rendszeres sport az életemben. 

A módszer:

1. Eldöntöd, hogy akármi történik is, minden héten meghatározott időt sportolsz. Mondjuk min. négy alkalom (több lehet). Lehetőleg szétosztva, de ha döglesz hét elején, akkor komám a végén szopni fogsz! És az is megtörténhet, hogy a szombati mocskos, orbitális bebaszás után kell vasárnap remegő lábbal felfutni a Normafára (nem baj, a téli erdő madárkái, mókuskái is jól járhatnak ha pl. Bifsztek Tourbigo módra volt a vacsora!).

2. Diverzifikálsz.  Hogy ne und el a különböző unalmas sportokat, az egymást követő alkalmakkor mást-mást csinálsz. Nyomsz egy futást, egy brinyót, egy úszást, megint egy futás, stb. Felüdülésnek jó betenni egy játékosat is, pl. fallabdát. Így nem unod meg és mellesleg nem ugyanazok az izmok dolgoznak az egyes alkalmakkor.

3. Melegítesz. Ezt érted.

4. Fokozatosan növeled a terhelést és méred a teljesítményed. (Pl. POLAR pulzusmérő óra. Zseniális. Tud mindent. Azt is ha kihagysz egy edzést. De te nem hagysz ki.)

5. Kitartasz. Bárhol fáj, húz, merev, te nem törődsz. Tudod, hogy még mindíg jobb egy fájós térd mint 45 évesen a szívkatéterezés.

Szóval, ezt TF-eseknek nem publikálom, de az adott életstílushoz nekem bejött. Egészen más lett az életem és a sporthoz való hozzáállásom. Tegnap óta. Amióta csinálom.

 Gyenge jellem! Hányszor megfogadtad, hogy nem mész meccsre a Népstadionba! Na tessék, most jó volt? Nem volt jó. 

Nem azért nem, mert a Loki leszopott. Ez várható volt, senki nem úgy ült ott, hogy akkor most kitömjük a Liverpúlt.  Az esélytelenség nem tántorítana. Végre van kiért ott lenni. Nem valami faszom külföldi csapatért szorítani, amit ilyen-olyan szimpátiarendszer alapján kiválaszt az ember az európai élvonalból. Amit persze sohasem értettem: hogy lesz valakiből Pesten pl. Barca vagy Inter szurkoló?! Szurkolni bazmeg zsigerből kell! Tökmindegy, hogy ki a csapat ha az a tied, és valamiért magadénak tudhatod (pl. mert debreceni vagy...ok). Nem azért mert "tetszik ahogy játszanak" meg ilyen faszságok.

Szóval annak ellenére, hogy nem vagyok egy kimondott szurkoló típus, valami kivisz arra a meccsre. Valami megmagyarázhatatlan erő még engem is kivisz. Na persze meg az, hogy Cicó felajánlotta a jegyeket (a hívás után egy órával  már  toltuk is a söröket a Champs-ben) és persze minden józan ellenérv dacára mentem.

Hanem a körülmények. Azok nem jók. Pedig alapból igazán nem kellene sok. Csak pl. ne kelljen má' egy órával a meccs előtt ott álldigálni a tömegben akik tapossák a lábadat, mert 40.000 faszit két nyomorult szar kapun eresztenek be egy akkora hely mellett ahol 44 kapu is elférne. Aztán meg a kijutás! Röhej. Mennyibe kerül egy kapu? Esküszöm, egyszer veszek nekik egyet! Egy teltházas meccs bevételéből kényelmesebbé lehetne tenni az egészet. A parasztok persze úgy gondolkodnak: minek?, akit érdekel, úgyis kimegy.

Ruha: zakó, hozzávaló cipő, kabát. Hiba volt. A kabátot vihetem a tisztítóba, a csukám kishíján úszta csak meg. Persze nem meccsre számítottam, átöltözni nem volt idő. De könyörgöm, Európában miért ne lehetne normális ruhában meccsre menni? Miért retkes mindenem, mintha disznóólban jártam volna?

Ezek a nagy kérdések mostanság! Persze Lokira legközelebb is kimegyek. De csak ha eső lesz.

Elkezdem. Régóta gondoltam, hogy elkezdem, aztán meg nem kezdtem el. Annak ellenére. Hogy gondoltam. Hogy elkezdem. De most el. El én! 

 Itt van először is egy db támadó medve, aki felkészülten áll neki a blogírásnak.

Hajrá!